Még mindig nem tudom eldönteni, hogy a hétvégén általunk meglátogatott vendéglátó egység egy igazi falusi kocsma vagy egy remekül berendezett, ötletes idegenforgalmi látványosság?!?!
Szokolyán jártunk, amikor megakadt a szemünk egy táblán ami azt hirdette: "Soproni szűz - Bisztró"
A "Soproni szűz" ugyebár alkoholmentes sör, ezért is érdekes a kívülről önmagát kocsmának álcázó vendéglátó egység.
Az épület oldalán egy "Bisztró" feliratú zöld tábla és egy nyíl igyekszik minket a bejárat felé navigálni. Ebből szintén arra következtetnék, hogy a látogatók nagy része nem a helyi lakosságból vagy visszajáró vendégekből kerül ki. Hiszen azok nyilván könnyen megtalálnák az épület oldalában állva is a bejáratot.
Jó dolog, hogy erre is külön odafigyeltek. Nehogy eltévedjen valaki.
A parkolóban (amely egyébként nagy méretű, külön céljárattal érkező kirándulókat, buszokat is befogadni képes), többnyire kerékpárokat láttunk. Itt meginogni kezdett az idegenforgalmi látványossággal való találkozásba vetett hitem.
A berendezés és a helyiség atmoszférája azonnal magával ragadott.
Egészen elképesztő!!! Az üzemeltetők nagyon figyeltek arra, hogy a klasszikus, régi légkört megteremtsék az ide látogatók számára.
Az asztalok elrendezése, a SZOT üdülők óta nem látott, szőnyegnek is gusztustalan, de ugyanakkor rendkívül különleges kárpit a székeken.....lehengerlő az egész.
Érdekes belegondolni abba, hogy ezeknek a székeknek a kárpitja mit vagy milyen testnedv maradványokat tartogatnak magukban, amelyek az elmúlt 50 évben gyakorlatilag eggyé váltak a szövettel.
Jaaaah nem-nem. Hülye vagyok! Miket beszélek?!?! Gondolom fertőtlenítik ezt minden nap....
Menjünk tovább!
- Két csapolt sört kérünk szépen!!!
Kőbányait kapunk, Soproni pohárban és nem szüzet. Csalódott lettem. :-)
A hangulat 100%-os. A pultot támasztó (vagy abban kapaszkodó) vendég éppen arról mesél, hogy mennyire meg fog verni valakit. A sör árak, a Tesco középkategóriás sör árak alatt. A "kocsmárosné" arcán a világ fájdalma, de teszi a dolgát. Mi azonban szerettünk volna mindent megnézni, ezért a nem Soproni szüzet magunkhoz véve szemügyre vettük a helyet.
Első klasszikus, az "Ittas embert nem szolgálunk ki!" feliratú tábla.
Nem láttam ilyet 30 éve. Nem is tudom mit jelent ez a tábla?! Soha, senki nem definiálta azt, hogy mit jelent az "ittas" szó. Mi az a határ ami alatt még igen, de felette már nem szolgálnak ki?!
Mindegy....
Viszont! Van kerthelyiség! Hoppá!
A kerthelyiség kijárata (vagyis bejárata) valami 40 éve nem látogatott óvóhely bejáratára emlékeztet.
A kerthelyiség berendezése, felszereltsége zseniális!
Van itt szükség esetére hólapát (20 fokban is). Van szelektív(?) jégkrémes, oszlásnak indult kuka, amelynek a falán elnyomott cigaretta csikk maradványok keverednek penésszel.
A kerthelyiség közepén egy tábla jelzi, hogy mi most a dohányzó helyiségben vagyunk. Ötletes a hőmérő a tábla mellett. Rápillantva biztosan nem feledkezünk meg arról, hogy -15 fokban túl sok időt töltünk itt.
Próbáltam értelmet keresni a kerthelyiség "porondján" elhelyezett erősen szocialista korszakot idéző fotel jelenlétét illetően. De nem találtam.
Öröm ide betérni.
A szakszerűen, piros szigetelő szalaggal megjavított lefolyóval rendelkező kézmosó, a félig kettétört hólapát, a kerthelyiség asztalába cigarettával beleégetett horogkereszt, és "szeretlek Mari!" felirat mind a különleges élményről gondoskodik.
Mit is mondhatnék!?! Örök élmény marad....